Az első pillanattól kezdve...

Gyermekeinket születésük pillanatában - egyes kutatók szerint már a terhesség alatt, az anyaméhben is - elkezdjük tanítani. Az első öleléssel szeretetet, biztonságérzetet nyújtunk. Ettől a perctől kezdve folyamatosan arra tanítjuk, hogyan boldoguljon az életben. Minden tőlünk telhetőt meg akarunk neki adni, utat mutatni az általunk kitaposott ösvényen és még azon is túl.

A csecsemő ösztönösen reagál mindenre, és rendelkezik az alapvető kifejező eszközökkel. Kommunikál! Figyeljük csak meg, vagy emlékezzünk vissza! Ha valamelyik szükséglete nincs kielégítve, azon nyomban édesanyja tudtára adja. Hangos sírással jelzi, hogy éhes, álmos, fázik, tele a pelus, fáj a hasa stb. Az anya egyre inkább érti gyermeke jelzéseit, és valahogy zsigerből tudja, mi lehet a baj. A pici pedig vagy megelégedéssel reagál, hogy „Na, végre. Megértetted.” vagy folytatja a sírást és várja a következő mozzanatot.

Az első szavak megjelenésével a szóbeli kommunikáció alapjai jelentkeznek. Boldog, örömteli élmény az első „Pápá” vagy „Szia”. Ilyenkor még nem haragszik meg a babára a 80 éves nénike sem, ha sziá-val köszönti őt, hanem kedvesen, mosolyogva visszaköszön. Később értelmezzük és tanítjuk, hogy mikor kell a köszönés különböző formáit használni. Felnőttként már inkább meg sem szólalunk, ha valamiben nem vagyunk biztosak. Pedig miért ne tévedhetnénk néha?

A kicsik ösztönösen követik az illem alapjait. A napokban lettem figyelmes arra, hogy a 16 hónapos kislányom a mamájával telefonál: „Hallo, baba! Mama?” Teljesen ledöbbentem, amikor végiggondoltam a hallottakat. A kislányom követte a telefonálás alapvető szabályait:
1. köszönés – jelen esetben: Hallo
2. bemutatkozás – baba: lefordítva: „Itt baba beszél.”
3. érdeklődés - mama: „Te vagy az, mama?”
Ezután 10 perces „halandzsa” következett, közben a gyerek térült-fordult a lakásban, mintha dolga lett volna. Kérdéseket tett fel, hangsúlyozott, hangosan majd halkabban beszélgetett, nevetett és veszekedett. Hihetetlen volt, ahogy babanyelven kommunikált.
A gyermek minden pillanatban tanul. Ösztönösen figyel, utánoz, ismétel, gyakorol. Felnőttként miért olyan nehéz ez? Egész életünkben új dolgokat fedezünk fel, fejlesztjük, képezzük magunkat. Miért ne tehetnénk ezt újra gyermeki lelkesedéssel?

Amióta megszületett a kislányom, folyamatosan tanulok tőle! Ha van a környezetedben pici baba, figyeld meg őt pár percig. Add át magad az élménynek! Lásd, amit ő lát, és tapasztalj meg mindent újra! Hidd el, ámulatba ejt az a pici emberi lény, aki most Téged tanít! Táplálkozz az ő lelkesedéséből és ne félj újra érdeklődni, keresni, kutatni. Kilépni egy picit a megszokott életedből, belekezdeni valami újba! Lehet ez egy új kézműves hobbi, egy új nyelv és kultúra megismerése, kertépítés vagy lakberendezés tanulása. Keress olyan elfoglaltságot, amiben kiteljesedhetsz! Gyermekként mi volt a vágyad? Sikerült megvalósítani az álmaidat? Még nem késő belevágni! Hidd el, nem bánod meg! Csak elkezdeni nehéz, aztán minden megy magától! Jó tanulást!